Hezitáltam egy darabig, hogy egyáltalán szót ejtsek-e róla, de végülis megemlítem, ha már ott jártunk...
(Majd esetleg később, ha sok lesz már a "rovásomon", akkor ezt a bejegyzést talán törlöm is.)
Karácsony első napján választottuk ezt a pécsi éttermet ebédünk helyszínéül. Az étteremben teltház volt (egy idő után) és - ismerősöket is látva a vendégek között - arra következtetek, hogy a tisztes pécsi polgárok körében megfelelő közkedveltségnek örvend -, mi viszont valószínű nem válunk itt törzsvendéggé... Talán az említhető bajunk - hogy túlessünk a negatívumokon így mindjárt az elején - az volt ezzel a hellyel, hogy az előre lefoglalt asztalunkat a hátsó különteremben készítették elő, ami egy belső, eléggé zárt rész, amolyan pinceablakokkal, szóval ahová a nap sem sütött be, ellentétben azokkal az éttermi részekkel, amiken átkísértek és amik sokkal hangulatosabbnak tűntek a kellemesen beragyogó téli napfénynek köszönhetően. De állítólag ott már minden asztalnak meg volt a gazdája... És a másik zavaró tényező az volt, hogy valami fertőtlenítőszernek köszönhetően amolyan igazi kórházszaga is volt ennek a helyiségnek. Máskor örültünk volna az ilyen lelkes tisztaságnak, de itt kissé zavaró volt az ételek illatával keveredve.
Ez az a fajta étterem, ahol jó magyaros szokás szerint hatalmasak az adagok, egészen jó ízűek is az étkek, az árak pedig igazán elfogadhatóak (különösen az adagok nagyságához mérten). Az étterem tulajdonosa időként maga is körbefut jó étvágyat kívánni és meggyőződni róla, hogy minden rendben van-e, a visszatérő vendégekkel meg szinte családtagként beszélget. Szóval akinek nagy a bendője, szereti a magyaros konyhát és nem igényli a puccosabb szervírozást, azt én nem beszélném le róla. A húslevest finommetélttel meg egyszerűen grátisz adják a főétkek mellé...
Csak én voltam olyan renitens, hogy inkább a ponty halászlére szavaztam, ugyanis előző nap a szomszédom említette, hogy ez lesz náluk az ünnepi vacsora - és már akkor igen megkívántam. Jött is hatalmas tálban, külön tálalt igazi gyufatésztával, jól átfőtt és nem túl zsíros hússal, haltejjel, ikrával - szóval úgy, ahogy ez végülis elvárható. Egyedül talán a lé volt leheletnyit hígabb az általam elvártnál, de ez igazából már csak ízlés dolga, a halászlé íze, színe, illata teljesen rendben volt. És a számomra feltálalt adaggal nagyjából az egész asztaltársaság is jól lakhatott volna, már ha szeretnék a halászlét...
Nekem sikerült is ezzel a fogással jól laknom, a felét sem tudtam megenni az elém tálalt adagnak... Sejtettem én amúgy, hogy emellé már nem kellene sok mindent rendelnem, meg kicsit a gyomrom is rakoncátlankodott épp... Mégsem bírtam megállni, hogy ne rendeljek második fogásként egy fél adag harcsapörköltet kapros túrós csuszával, a la Karácsonyi menülap. Na erről nincs kép, mert nem annyira fotóra kívánkozó volt a tálalása, meg azért ebből már ettem párszor jobbat is. Ráadásul nem is várták meg, hogy befejezzem az első fogást, kihozták, mielőtt befejeztem volna az összes szálka eltávolítását. Ez azért szerintem nem lett volna illő így. Vacsora lett végül a harcsapaprikásból és azért a javát megettem. De a porció mérete itt is említést érdemel, mert a fél adag akkora volt, hogy épp csak nem csorgott le a tányérról. A harcsapörkölt ízére sem lehet panasz, jó paprikás volt, szálkás sem volt, itt ott néha mintha azért egy kis ponty is beleúszott volna... A kapros túrós csusza viszont kicsit összeállt, a túró elég szárazra sikeredett, kevéssé csúszott lefelé.
Itt borról nem regélhetek, mert a kimért borért nem rajongok (bár szerintem néha überelik egyik-másik nevesebb palackozott portékát), egy egész üveggel a jobbakból meg nem tudtam volna meginni egymagam, mivel az asztaltársaság többi tagja nem volt az a borozós fajta. De azért ha arra jártok és ezek mellett a fogások mellett döntötök, akkor jól eshet melléjük akár egy finom rozé vagy persze egy könnyedebb vörösbor, pl az oportó. Sőt a harcsapaprikás volt annyira testes, "magyaros", hogy egy merlot vagy kékfrankos is kiváló kísérője lehet!
